line decor
  
line decor
 
 
 
 

 
 
Rólunk mondták...

 

„ 2012-ben ismertem meg a MAFITA egyesületet ismerősök, rokonok révén. Egy nyári táborba hívták az unokatestvérek a legidősebb lányomat, aki akkor még 4. osztályos volt. Kicsit aggódva engedtem el az első „ottalvós” táborba, de hamar kiderült, hogy felesleges volt az aggodalom.
Hatalmas élményekkel, új barátokkal és tapasztalatokkal került haza a lányom, és az első mondata az volt, hogy ide minden évben el kell menni. Azóta is a nyári programok kiválasztásakor a MAFITA tábor időpontjához igazítjuk a többi lehetséges nyaralást. Későbbi években már a második lányom is csatlakozott a táborozáshoz, és minden tábor végén azt mondták, hogy „ez volt a legjobb”. A táborvezetők hozzáállása, felkészültsége, kreativitása számomra példaértékű. Minden évben hozzátesznek a táborozáshoz valami újat, amely a gyermekeink számára felejthetetlen élményt jelent minden alkalommal.
Én vallásos családból származom, és bár nem gyakorlom aktívan a vallást – a gyermekeink számára – férjemmel együtt- fontosnak tartottuk, hogy megismerkedjenek Istennel, a kereszténységgel. A MAFITA-ban erre játékkal, beszélgetésekkel lehetőségük adódik.
A pénteki összejövetelek is „kihagyhatatlan” programmá váltak. Fontosnak tartom, hogy bizonyos témákat, mint pl. a barátság, szülőkkel való kapcsolat, egymás elfogadása, önismeret olyan fiatalok körében – kötetlen beszélgetések révén – érintenek, ahol a véleményüket előítélet nélkül bátran elmondhatják, megoszthatják. Nagyon sok új játékot ismertek meg, amelyet itthon is bemutatnak, aktívan gyakorolnak. Különböző helyről érkező, különböző értékrendet képviselő gyermekek töltenek el együtt néhány órát úgy, hogy egymást megtanulják elfogadni, szeretni és tisztelni.
Úgy gondolom, hogy gyermekeink lelki fejlődésükben nagy szerepe van a MAFITA-nak, ahol a vezetők teljes szívvel, odaadással foglalkoznak velük, úgy, ahogy nekünk szülőknek gyakran nincs időnk, energiánk, esetleg megfelelő képességünk. ”

Brenda
háromgyermekes anyuka


Mafita - mint fogalom :)
„ Barátaink invitálására kerültek gyerekeink a Mafita tavaly nyári táborába. Nagy izgalommal vártuk, hiszen előtte csak hallomásból ismertük a mafitás élményeket. Az elmondottakból gondoltuk és tudtuk, hogy az ottlétük valami olyan pluszt ad majd a gyerekeinknek, amelyeket manapság csak "keresgélve" találunk...
A táborozás utáni beszámolók majd egy év távlatában is mindennapos emlékek. Szülőként úgy éreztem, hogy a gyerekeimen egy nagyon különleges közösségből érkeztek haza, ahol a fiatalos lendület mellett komoly értékeket kaptak azokkal a programokkal, melyekre a szervezők nagyon alaposan készültek. A fiataloknak szóló témák boncolgatása, kibeszélése – minden korosztálynak megfelelően – nagyon változatosan kerültek terítékre, melyekből játékosságuknál fogva gyerekeink nem is érzékelték, hogy milyen módon építi lelkületüket, önmaguk (egyéniségük) és mások megismerését, fejlesztette az együttgondolkodást, a közösséget. Egyszerűen kimondva fantasztikusan érezték magukat.
A pénteki alkalmakon sajnos csak ritkán van lehetősége a gyerekeimnek részt venni, de a ritka pillanatokra nagyon - nagyon vágynak és készülnek. Hálásak vagyunk a lehetőségért és nagyon várjuk az idei nyári tábort. ”

Czagány Ildikó
Janka, Dorka és Barni anyukája


„ A MAFITA Egyesület munkáját szinte a kezdetektől figyelem, hiszen első fiunk kiskamasz korától kapcsolatban vagyunk velük. Nagyfiúnk a Klub Péntek alkalmaira járt el, ahol barátokra talált nem csak a korosztályában, hanem a segítő önkéntes munkatársak között is. A felnőtté válásában fontos szerepet játszottak ezek a kapcsolatok. Elfogadást, megértést, odafigyelést kapott, amelyre a helyét kereső kamaszként a családon kívül is szüksége volt. Közel egy évtized után legkisebb kisfiunk lépett a kamasz korba. Az eltelt évek alatt a munkatársak odaadása töretlen, ugyanolyan lelkesedéssel igyekeznek a fiatalok életét a helyes értékek felé terelgetni. Szülőként megnyugtató az a tudat, hogy ebben a gyakori változások zűrzavaros világában a Mafita Egyesület még mindig fennáll, és a munkatársak tettre készsége, a fiatalok iránt érzett elkötelezettsége változatlan. ”
Kissné Bikádi Orsolya


„ A kiváló magaviseletű osztályomban 6. évfolyam elején olyan problémák jelentkeztek, melyek nagyon váratlanul érintettek. A fiúk között komoly feszültségek alakultak ki, a kamaszkor folyományaként. A ki az alfa-hím az osztályban probléma az egyik tanuló kirekesztéséig fajult.
Osztályfőnöki órán sokat beszélgettünk, de megoldás nem tűnt 100%-osnak. Ekkor adódott a lehetőség, hogy rész vehetünk néhány konfliktus-kezeléssel foglalkozó órán, melyet Orsi és Árpi tartottak.
Rögtön megragadott bennünket az előadók kedves, közvetlen személyisége, és az a nyitottság, mellyel a gyerekek felé fordultak. Majd rögtön az is bebizonyosodott, hogy magas szintű profizmus is társul mindehhez.
Komoly témákat könnyedén ismertettek meg a gyerekekkel úgy, hogy nem pusztán a száraz tényanyagot adták le, hanem számtalan szituációs játékkal illusztrálták színészeket is megszégyenítő módon (pl. a személyiségtípusokat), így felszabadult, jókedvű diákok ültek a tanteremben. Ezután következtek a játékos feladatok, melyek egymáshoz való közeledést, közösségépítést szolgálták.
Mindezt nagy haszonnal. Nekünk igazi segítséget nyújtottak az együttműködés fontosságának megértéséhez. ”

Csanádi Ildikó
magyar-történelem szakos tanár, osztályfőnök
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


„ Csabával és Orsival és a MAFITA Egyesület más munkatársaival már három éve tartjuk a kapcsolatot.
Akkoriban az Egyesület által szervezett tanulmányi versenyen vettünk részt a hatodikos diákjaimmal. A verseny ideje alatt a kísérő pedagógusoknak szakmai programot is szerveztek, amelynek keretében bemutatták a az Egyesületet, beszéltek a munkájukról, a céljaikról. Ezt követően meghívott diákok közreműködésével ismertettek meg bennünket a Fiatalok az Élet Küszöbén (FÉK) programmal.
A látottak felkeltették az érdeklődésemet, mert úgy gondoltam (és máig is hiszek benne), hogy bármelyik osztályközösség számára hasznos lehet, ha a gyerekek megismerhetik és átélhetik a rendhagyó foglakozások nyújtotta ismereteket illetve élményeket.
A saját osztályomban, és azóta iskolánk más közösségeiben is hasznos és népszerű volt az Egyesület programsorozata, amely segítségével a fiatalok mindennapi életét érintő legfontosabb témákat beszéltük át a tanulók aktív közreműködésével.
Azóta is bármikor számíthatunk Csabáékra, ha úgy érezzük, segítségre szorul egy-egy gyerek vagy közösség.
Nagylelkű felajánlásuknak köszönhetően négy hátrányos helyzetű, valamilyen nehézséggel küzdő tanulónk minden évben részt vehet az Egyesület nyári táborában, ahol a támogató környezet erőt ad a gondok kezeléséhez.
Említést érdemel még, hogy az Egyesület jó hangulatú klubdélutánjai tartalmas és hasznos szórakozást nyújtanak az érdeklődő fiatalok számára.
Külön öröm számomra, hogy volt olyan tanítványom, aki később önkéntes segítőként tevékenykedett az Egyesületnél!
Úgy gondolom, hogy a MAFITA Közhasznú Egyesület fiatal, lelkes, segítőkész és elhivatott munkatársai minden elismerést megérdemelnek! ”

Véber Péter
tanár
Szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskola


A tanulók is nyilatkoztak!